Egyszer majd minden elmúlik... most csalódtam, de meg tudok bocsájtani, volt hogy szerettem, de elfeledtem, volt hogy sírtam, de letöröltem a könnyem, volt hogy elestem még is felkeltem... elmúlik a csalódás, a könny a fájdalom, de az emléke mélyen bevésődik...

Amíg van kiért erősnek maradni, addig tartom magam, de lassan elfogynak az emberek akikért érdemes erősnek lenni, nekem meg nem marad más minthogy feladjam. Feladjam mert már nem bírom a csalódások súlyát..

Úgy teszek, mint ha élnék, pedig csak egy baba vagyok, a polcon ülve, szép ruhában, üres szemmel, merev háttal, érzéketlen mosolygással, a távolba révedve lebénultan figyelek, s jöttödre porcelánszívem megremeg..

Soha többé nem megyek a szívem után már, egyszer elhittem a mesét, hittem tárt karokkal vár, amire vágyom miről álmodtam, minden emlékem itt hever előttem egy sáros lábnyomban...