Kiismerhetetlen, de megismerhető... határozottan határozatlan...szétszórt, de összetett... örökké változó.. változatlanul álmodozó...önmagát kereső... szabad, de ragaszkodó... zárkózott, de emberszerető... néha jó és néha rossz... nem hibátlan, de így "tökéletes"... csak egy egyszerű lány ...se több, se kevesebb...

Meglát. Megismer. Megkíván. Megszeret. Veled van. Érez. Tervez. Gondolkodik.Megszokja. Hozzánő. Veszekszik. Kibékül. Rájön. Nemérti. Veszekszik.Gondolkodik.Veszekszik. Nemérti. Szakít. Kibékül. Rájön. Szomorkodik. Kibékül.Megszokja.Veszekszik-veszekszik-veszekszik. Szakít. Kinevet. Kibékül. Azthiszi.Veszekszik. Megaláz. Szakit. Rájön. Szeret.Elkésik. Végetér.

Ebben a világban már nem találom a helyemet,
lassan az emberek elfelejtik a nevemet,
szeretet hiányom van nem kapok már eleget,
sokan átvágtak és nem sorolok neveket,
szürke hétköznapok hétvégék vannak nálam,
család, barát ver át hát leesett állam,
szerintem jobb lett volna ha most nem élnék,
akik megakartak ölni szinte már elérték...

Nem kell helyettem döntened..
Nem kell megvédened..
Tudom, hogy amit teszek rossz..És egyszer még fájni fog.. De ez vagyok én..
Nem tudsz ezen változtatni, még akkor sem, ha ez fájdalmas, és rossz.. :)

‎Összetöri a szíved, mikor az emberek, akiket ismersz, olyan emberekké
válnak, akiket már csak ismertél. Hogy úgy kell sétálnod valaki mellett, mintha soha nem játszott volna fontos szerepet az életedben, holott régen órákig beszélgettetek telefonon, s most még csak egymás szemébe sem tudtok nézni, de a legjobban az töri össze a szíved, hogy észre kell venned, a jó dolgok megváltoznak, és te semmit sem tudsz ez ellen tenni... ://

Egyszer majd minden elmúlik... most csalódtam, de meg tudok bocsájtani, volt hogy szerettem, de elfeledtem, volt hogy sírtam, de letöröltem a könnyem, volt hogy elestem még is felkeltem... elmúlik a csalódás, a könny a fájdalom, de az emléke mélyen bevésődik...

Amíg van kiért erősnek maradni, addig tartom magam, de lassan elfogynak az emberek akikért érdemes erősnek lenni, nekem meg nem marad más minthogy feladjam. Feladjam mert már nem bírom a csalódások súlyát..

Úgy teszek, mint ha élnék, pedig csak egy baba vagyok, a polcon ülve, szép ruhában, üres szemmel, merev háttal, érzéketlen mosolygással, a távolba révedve lebénultan figyelek, s jöttödre porcelánszívem megremeg..

Soha többé nem megyek a szívem után már, egyszer elhittem a mesét, hittem tárt karokkal vár, amire vágyom miről álmodtam, minden emlékem itt hever előttem egy sáros lábnyomban...

Hogy ki vagyok?A legártatlanabb angyalod, vagy a legkísértőbb démonod.A barátod, vagy az ellenséged.A szikrázó napsütés, ami beragyogja az életed, vagy a sötét éjszaka amiben örökre elveszel.A szerelmed, aki mellett mindennap fel akarsz ébredni, vagy a szeretőd, akinek a szíve sosem lesz a Tiéd.A pillangók amik a hasadban repkednek, vagy a könnycsepp ami az arcodon lefolyik.Hogy Neked ki voltam, vagyok, leszek, az csak rajtad áll...