Láttalak délután,
Fantáziám sötétzöld mezején
egy kéz nyúlt egy másik kéz után.
A sors engem mér' utál?
Nem is ismerem.
A világ minden kincse sem tenne boldoggá nélküled.
De ahogy majdan összedől minden épület,
én is felejtek,
mert emlékezni már régóta nem merek.
Szekrényem tetején a képek,a levelek,
és még mindig érzem illatod,
talán az egyetlen megoldás,ha mindent itt hagyok.
De persze,igen,jól vagyok,ha kérded.
Tudom,mindent rendbe tesznek majd az évek.
Köszi,tényleg,jól vagyok,vagy inkább csak élek.
Döntsd el a szememből,
tudom megismernéd ezerből.
Én is a tiéd,a szád ízét,a bőröd,
Istenem,meghalnék,ha ezt visszahoznád.
[Visszahoznád...]